Narayan Dhampusban
 

forgó imamalom


Nepáli idő:



imamalom 

Elérhetőségem:
welcome2nepal@
hotmail.com

Narayan

Dhampus a térképen

önkéntesek
Önkéntesek: Anna, Nóri és Mike


Esküvői képünk (Pokhara, Bhadrakali templom)

Magamról...

A nevem Narayan Prasad Bhandari, 33 éves vagyok, Nepálban születtem és nőttem fel. Jelenleg Székesfehérváron élek családommal: feleségemmel és 2 kislányommal. Bizonyára azonnal felmerült Benned a kérdés, hogyan kerül egy nepáli fiú Magyaroszágra? Pár évvel ezelőtt még csak annyit tudtam Magyarországról, hogy valahol Európában fekszik és egykor legendás focicsapata volt.

Szülőfalum, Dhampus, mely 15 km-re található Nepál legszebb üdülőhelyétől, Pokharától az Annapurna régióba induló trekkingútvonalak egyik kiindulópontja.

Az itteni emberek megélhetése jelentős mértékben a turizmusból fakad. Sokan dolgoznak túravezetőként, hordárként, vagy kis boltot, éttermet, szálláshelyet üzemeltetnek.

Én magam is sokszor mentem fel külföldi turistákkal a hegyekbe túrázni. Számomra ezek a túrák nem pusztán a kereset miatt voltak fontosak, hanem így lehetőségem nyílt arra is, hogy sokféle nemzetiségű embert megismerve megtudjak többet az országukról, kultúrájukról, szokásaikról.
Be kell vallanom, hogy az angoltudásom javarészét is az ilyen túráknak köszönhetem, mivel nálunk a falusi iskolákban elég alacsony színvonalon folyik a nyelvtanítás.

2004 októberében Dasain ünnepekor a házunk előtt találkoztam 3 fiatal külföldi önkéntessel, akik kísérőt kerestek az A.B.C. (Annapurna Base Camp)-be.
Mivel abban az évben a családom nem ünnepte Dasaint édesapám halála miatt, örömmel vállalkoztam erre a feladatra.

Az önkéntesek, egy kanadai fiú és egy olasz és egy magyar lány, elmesélték, hogy Katmanduból jöttek és mindhárman angolt tanítanak önkéntesként Nepálban.
Már a kezdetektől fogva barátként tekintettek rám és viszont. Jókat szórakoztunk ahogy másztunk egyre feljebb. Lefelé már csak a magyar lánnyal jöttem, mivel rosszulléte miatt neki hamarabb vissza kellett fordulnia. Ekkor kerültünk egymáshoz közelebb Nórival.

Az együtt töltött napok alatt úgy éreztük, mintha mindig is összetartoztunk volna. Az elválás nagyon fájdalmas volt, de véget ért a Dasain-szünidő az iskolában és Nórinak vissza kellett mennie Katmanduba tanítani. Megígérte nekem, hogy 3 hét múlva Tihar ünnepekor újra eljön Pokharába.

Féltem tőle, hogy ez csupán ígéret marad, de 2 hét után egy levél jött tőle, amelyben megírta, hogy melyik nap érkezik. Felhőtlen boldogságban úsztam, amíg Nóri érkezését vártam. Aztán a tudat, hogy ez a találkozás sem tarthat örökké, elszomorított. Ő is hasonlóan érzett.
Végül egy éjszaka alatt megbeszéltük: együtt maradunk és összeházasodunk.

Közös életünket gyorsan meg kellett terveznünk, mert Nórinak alig több mint 2 hete volt vissza a hazautazásáig Magyarországra. 3 nap múlva megtartottuk az esküvőnket Pokharában, a Bhadrakali templomban.

Így már sejthető, hogyan kerültem ide Magyarországra.
De ne gondolja senki, hogy olyan egyszerű volt, mint ahogy mi is gondoltuk az esküvő után. A magyar vízumot 4 hónap után kaptam meg, így szegény Nóri egyedül tért haza családja nem kis „meglepetésére”.

2005 áprilisában érkeztem meg Budapestre. Első dolgom a meleg ruhák vásárlásán túl a magyar nyelv elsajátítása volt. Meglepő volt számomra, hogy itt Magyarországon európai ország lévén milyen kevesen beszélnek angolul. Be kellett látnom, hogy pusztán az angol nyelvtudásommal nem fogok itt boldogulni. Nóri és családja szorgalmasan próbál minél többet tanítani nekem magyarul, de hát ez a nyelv nem egykönnyen elsajátítható. Ez a weboldalam is Nóri nagy segítségével készült, mivel ilyen szépen még nem tudom megfogalmazni a gondolataimat magyarul.

Tarával a Hyangja-i tibeti táborban
Narayan Tarával Hyangja-i buddhista kolostornál (2007. március)


Királyi Napok 2008
A székesfehérvári Királyi Napok (2008.aug.20.) résztvevője volt egy nepáli néptánccsoport -Kathmandu Artist Club - is, itt vonulnak ők a főtéren, én viszem a zászlót

Nórival

Nórival

 

 

Most már 10 éve, hogy itt élek. Azóta sok minden történt nálunk.
Született két szép kislányunk: Tara Katalin 2005 augusztusában, majd 2008 februárban pedig Melinda Mina.

Szabadidőmben mostanában legtöbbet a lányaimmal foglalkozom. Tanítgatom őket nepáliul, játszunk, énekelünk, táncolunk, nepáli zenéket hallgatunk. Szeretnénk, ha a gyermekeink mindkét kultúrát és nyelvet megismernék.

Nagyon szeretem a focit, a röplabdát, a túrázást. Ha tehetjük, kirándulni megyünk a családdal, csupán a magas hegyek, amik itten hiányoznak nekem. (És az otthoni barátok...)

Sajnos Nepál túl messze van, hogy gyakrabban hazalátogassunk. Tara már egyszer járt Nepálban 2007 márciusában. Nagyon élvezte, bár még csak másfél éves volt, azóta is sokat emlegeti, amikor az ottani fotókat nézegeti.

4 év után 2008 októberben újra eljutottam az Annapurna Base Camp-be! Jól esett nagyon az egyhetes trekking.

Viszont rájöttem, nem feltétlen muszáj Nepálba menni, ha egy kis hazai feeling-re vágyom. Elég kinyitni az internetet és máris olvashatom a nepáli újságokat (amíg otthon éltem, nem olvastam annyit Nepálról, mint azóta! ).

Nóri is rájött, hogy nem számít már kuriózumnak, hogy neki nepáli férje van: rátalált jó néhány magyar lányra, akik hozzá hasonló cipőben járnak!

És nemcsak magyarok járnak Nepálba, hanem fordítva is! 2008 augusztusban pl. egy nepáli néptánccsoport is a fehérvári Királyi Napok vendége volt! Nagyon örültem, hogy végre nepáliaknak megmutathatom Székesfehérvárt. Ők is nagyon boldogok voltak, hogy találtak itt egy földit. Legjobban azt hiszem mégiscsak a daal bhat-nak örültek, amire meghívtam őket hozzánk. Egyiküktől tudtam meg, hogy még hol találok Magyarországon nepáliakat. Mint kiderült, él kb. 30 nepáli itt, addig még eggyel sem találkoztam.

Lányok
Lányaim, Tara és Melinda


Narayan otthon Dhampusban
Otthon vagyok!
fel